Halászképzés mesterfokon

Az ország, ahol nem halat adnak, hanem halászni tanítanak – és még oklevelet is adnak a kurzus végén -, Eritrea. Az ünnepélyes „diplomaosztásra” maga a szakminiszter vállalkozott.

Egyfajta diplomát – de legalább is oklevelet, tanúsítványt – vehettek át az eritreai halászati minisztertől azok a fiatalemberek, akik növendékei voltak az első olyan képzésnek, amelyen a piac minőségi halellátását oktatták. A diákok eddig leginkább a hagyományos halászatban voltak csak jártasak. Az akszumi képzés fénypontja az volt, hogy maga a miniszter, Tewolde Kelati mondott – esetükben – ballagási ünnepi beszédet, főleg azt hangsúlyozva, hogy a felkészítés fő értelme a kurzust követő biztos megélhetés esélye. A ballagás és tanúsítványosztás oly nnyira rangos eseménynek minősült, hogy a minisztérium más vezetői is megjelentek, beszédet mondtak, a humánerőforrás felelőse például leszögezte, hogy a hagyományos halászok átképzése ezentúl rendszeres lesz.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez