Megépítik a világ 11. leghosszabb hídját

Az orosz közlekedésügyi miniszter szerint a kritikai hangok ellenére megépül a világ 11. leghosszabb hídja a Lénán. Sokak szerint az ilyen állami beruházásokra inkább a Krímben lenne szükség.

A The Siberian Times számol be arról, hogy a korábbi ígéretekhez híven megépítik a Jakutszktól nem messze tervezett stratégiai fontosságú hidat. Ugyanakkor a Taman-félszigetet és a Krímet az Azovi-tengeren összekötő híd is ugyanilyen fontossággal bír.

Makszim Szokolov, közlekedésügyi miniszter azonban az internetes lapnak úgy nyilatkozott, hogy a Lénán átívelő híd számos fontos tervezési fázison ment keresztül és idén áprilisban véglegesítették a terveket, így egész biztosan meg fog épülni. “Megvédjük a távol-keleti közlekedési prioritásainkat.” -nyilatkozta a miniszter.

Alekszej Uljukajev, gazdasági fejlesztésért felelős kormánytag szerint a két projekten összesen 112 milliárd rubelt lehetne ezeken a programokon megspórolni, amit közvetlenül a Krímben lehetne felhasználni.

A lénai híd építését több orosz bank mellett az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank is finanszírozza és a nehéz körülmények közt mintegy 14 évbe telne megépíteni.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez