A május 9-i Győzelem Napja Oroszországban olyan népszerűségnek örvend, hogy az a karácsonyhoz vagy a szilveszterhez lehet hasonlítani. Ez a nap segít megőrizni az emlékeket a szörnyű évekből, de erőt is adni az országnak és a fiatalabb generációknak.
A St. Peter Times hírportálnak mesélt 1945 május 9-ről Gelena Szemenova, aki végigélte az ostromot, elvesztette két családtagját és ekkor csupán tízéves volt.
“Az ostrom alatt elfelejtettük, hogyan kell sírni… Egyszer sírtam, mikor édesapám meghalt és legközelebb akkor amikor [1945] május 8-án este hallgattuk a rádiót, ami a győzelemről tudósított. Érzelmek keveréke volt az. Egyszerre bánatos és örömteli. Rádöbbentünk, milyen szörnyűségeket éltünk át a háború során.” – mesélte.
“A Győzelem Napját az emberek könnyes szemmel ünneplik. Ezen a napon jobban meghatódom, mint a többi ünnepen.”
Elmesélte milyen is volt számára az első Győzelem Napja. A családjával a hír hallatára elmentek a nagybátyjához ünnepelni, ahol egy kis korty alkohollal kínálták meg az akkor még gyerek Gelenát is. Ezután olyan mély álom nyomta el, hogy végigaludta a másnapot és az iskolából is kimaradt ezen a jeles napon. Mindezt persze ma már mosolyogva meséli.
A fiatalabb generációk viszont egyre kevésbé kötődnek érzelmileg ehhez a naphoz. A Szentpétervári 327-es számú Iskola történelemtanára, Marina Degtyareva szerint ez az oktatáspolitikában keresendő. “Míg a szovjet időkben rengeteg film segítette a beleélést, ma már ez nem így van… Korábban a középiskola utolsó éveiben húsz lecke szólt a világháborúról, most ezt nyolcra csökkentették.”
Marina szerint ehhez még életmódbeli változás is társult. Régen tovább éltek együtt, egy háztartásban a generációk és a történeteket meg tudták egymással osztani. Mára viszont ez is megváltozott és már nem tudják úgy átadni a tapasztalatokat, ahogy régen. Viszont a történelemtanár szerint a Győzelem Napja még képes arra, hogy ezt pótolja.
Nagyon sokan vannak azok az orosz történelemtanárok, akik tisztában vannak azzal, mekkora a felelősségük, hogy átadják és őrizzék a háborús évek örökségét. Ő minden évben elviszi diákjait arra a vonatjáratra, mely Minszkbe és Fehéroroszország más területeire viszi azokat, akik végig akarják nézni, hol folytak a háború első napjainak harcai 1941 június 22-én. Marina szerint az ilyen élmények és amit ebből a diákok nyernek, megfizethetetlen.