Az orosz államadósság január végén nem egészen 56 milliárd dollár volt, az orosz hazai összterméknek (GDP) mindössze 12 százaléka. Az orosz költségvetés a tavalyival egyező szinten, a GDP 0,5 százalékában határozta meg az idei hiány mértékét.
Ukrajnával kapcsolatban az orosz pénzügyminiszter-helyettes azt mondta: Moszkva támogatja, hogy Kijevnek segítséget nyújtson a Nemzetközi Valutaalap, de szerinte fennáll a veszély, hogy Ukrajna nem tudja teljesíteni az IMF-hitel feltételeit.
Az IMF április végén hagyta jóvá az Ukrajnát az államcsődtől megmentő, két évre szóló 17 milliárd dolláros hitelprogramot. Ukrajnának a hitelért cserébe megszorító intézkedéseket kell végrehajtania: csökkentenie kell az állami intézményekben dolgozók számát, meredeken emelnie kell az adókat és az energia árát, valamint be kell fagyasztania a minimálbért. A költségvetési hiány a következő három évben nem haladhatja meg az ukrán GDP két százalékát.