Mekkora is volt a részvételi arány tegnap Kelet-Ukrajnában?

Az ukrán ügyvivő államfő szerint a függetlenségükről szavazó keleti megyékben egészen alacsony, 24-32 százalék körüli volt a részvételi arány.

A vasárnapi szakadár népszavazásokon Luhanszk megyében 24 százalék körüli, Donyeck megyében pedig valamivel több mint 32 százalékos volt a valós részvétel – jelentette ki Olekszandr Turcsinov ukrán ügyvivő államfő hétfőn, belügyi és szakértői adatokra hivatkozva.

A kijevi parlamentben, a szokásos frakciók közötti egyeztetésen elhangzott szavai szerint Luhanszk megye számos településén nem is tartották meg az “úgynevezett népszavazást”.

Vasárnap a két kelet-ukrajnai megyében az oroszbarát szakadárok referendumot szerveztek a régió önállóságáról. A szeparatisták adatai szerint Donyeck megyében a választók 89 százaléka, Luhanszkban pedig 94-98 százaléka fejezte ki támogatását.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez