Mégsem vonta vissza csapatait Putyin?

Bár Putyin elnök szerdán azt állította, hogy visszavonták az orosz csapatokat az ukrán határ mellől, egy NATO-tisztviselő és a Pentagon szerint ennek semmi nyoma.

Nincs jele annak, hogy Oroszország visszavonta volna csapatait az orosz határ közeléből – mondta szerdán Brüsszelben egy nevének elhallgatását kérő NATO-tisztségviselő.

Vlagyimir Putyin orosz elnök előzőleg azt közölte, hogy Oroszország visszavonta csapatait az ukrán határ mellől. Putyin szerint az orosz katonák olyan helyeken tartózkodnak, ahol “rendszeres foglalatosságukat végzik, a gyakorlótereken”. Ez könnyen ellenőrizhető a jelenlegi korszerű felderítési eszközökkel – tette hozzá.

Az említett NATO-forrás azonban arról számolt be, hogy az atlanti szövetség nem tapasztalt változást az orosz csapatok elhelyezkedésében. Aztán ugyanezt mondta az amerikai hadügy, a Pentagon is.

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője szintén úgy nyilatkozott, hogy nincs bizonyíték az orosz csapatkivonásra, és úgy vélekedett, hogy a kelet-ukrajnai népszavazásokat törölni, nem pedig pusztán elhalasztani kellene.

Korábban az észak-atlanti szervezet azt állította, hogy Oroszország mintegy 35-40 ezer katonát vont össze Ukrajna keleti határainak közelében. A médiában olyan műholdfelvételek is megjelentek, amelyek jelentős orosz haditechnikai koncentrációt mutattak a térségében. Az orosz katonai vezetés egy ízben már tett arra utalást, hogy a csapatok utasítást kaptak a laktanyába való visszatérésre, ám a NATO akkor is azt szögezte le, hogy nem látja jelét érdemi orosz csapatvisszavonásnak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez