Már az idén válságba kerülhet az utolsó diktatúra Európában

Az előrehozott választások, vagy a válság között választhat Lukasenko, az IMF vizsgálatai szerint.

Reformokat, megtakarítást és a finanszírozás külső forrásainak keresését javasolja Belorusznak a Nemzetközi Valutaalap. A szervezet minszki missziója összegezte tapasztalatait, számolt be a Nyezaviszimaja Gazeta ma reggeli cikke.

Kongatják a vészharangot Lukasenko feje fölött a szakértők. A helyi elemzők szerint már az év második felében válságba fordulhat az ország, ha Moszkva nem fogadja el az Eurázsiai Szövetség létrehozásának feltételeit. Politikai elemzők pedig a 2015-ös választások előrehozását jósolják.

David Hoffman, az IMF misszió vezetője az aranyvaluta tartalékok rohamos csökkenését látja a legnagyobb problémának. Csak megfelelő mennyiség tud segíteni a gazdaság negatív változásai esetén. A tartalék majdnem egy milliárd dollárral, 5,7 milliárdig csökkent az első negyedévben. Az idei összeg csak kéthavi exportot képes lefedni. Egy stabil gazdaság számára is háromhavi szükséges, Fehéroroszországnak pedig félévi volna ajánlatos. A helyzetet nem segíti, hogy tavaly majdnem 20 százalékkal csökkent a belorusz export. Ráadásul az idén a tendencia továbbromlása várható a legfontosabb piacok, az orosz és az ukrán problémái miatt.

Nem újak a helyzet megoldására tett javaslatok: strukturális reformok és a hitelpolitika szigorítása. Maga Lukasenko is említette a gazdaság javítását a múlthéten, amikor a Parlamentben beszédet intézett népéhez. Szakértők azt is elmondták, hogy bár van egy a reformokat határozottan támogató csoport az elnök mellett, lehetőségeik azonban kétségesek. Emellett a kormány intézkedései sem elég hatékonyak a változás elindításához.

További cikkek Lukasenko múltheti beszédéről:

Véget ért a posztszovjet korszak, de van, ami nem változik http://eurazsiaport.hu/index.php/hirek/belorusz/998-a-posztszovjet-korszaknak-vege-de-van-ami-nem-valtozik

Szépségkirálynővel nyomul a diktátor: http://eurazsiaport.hu/index.php/hirek/belorusz/1016-szepsegkiralynovel-nyomul-a-diktator

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez