Megszakadt a kapcsolat az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ) a kelet-ukrajnai Donyeck megyében tartózkodó katonai ellenőrző küldöttségével – közölte pénteken az ukrán külügyminisztérium szóvivője.
Jevhen Perebijnisz szavai szerint nem kizárt, hogy a misszió tagjait “terroristák”, azaz Moszkva-barát szakadár fegyveresek ejtették foglyul.
“Ha valóban ez történt, akkor botrányos bűncselekményt követtek el a terroristák, megsértve az EBESZ alapelveit, és erre megfelelő válaszlépést tesz Ukrajna, illetve a nemzetközi közösség” – hangsúlyozta a szóvivő.
(Visited 1 times, 1 visits today)