Jurij Nedaskovszkij, az Energoatom ukrán állami vállalat elnöke szerint a kiégett nukleáris fűtőelemek központi tárolójának megépítése egy újabb lépés lesz Ukrajna energetikai függetlensége felé. Elmondta, hogy a tervezési munkálatoknak 2017 végéig kell befejeződniük.
Az előzetes számítások alapján a 3,7 milliárd hrivnyába, azaz mintegy 75 milliárd forintba kerülő beruházás fő kivitelezőjének az amerikai Holtec vállalatot választották. Az utóbbi években szakértők megállapították, hogy jelentősen csökkent a radioaktivitás szintje az 1986-ban balesetet szenvedett csernobili atomerőmű környékén.
A korábbi kormányzat két évvel ezelőtt tett ígéretet arra, hogy programot készít a sugárszennyezett övezet rehabilitálására, és a terület gazdasági célokra történő kiaknázására. Tavaly az ukrán média arról számolt be, hogy a negyedszázada műveletlenül hagyott földeken ismét beindul a mezőgazdasági termelés.
Közben épül az új, modern, ökológiailag biztonságos szarkofág, amelynek 2015-re kell elkészülnie, és felváltania a felrobbant reaktor fölé a baleset után sebtében épített átmeneti vasbeton burkolatot. A világ eddigi legnagyobb atomerőművi katasztrófája 1986. április 26-án történt.
A Kijevtől 130 kilométerre épült csernobili atomerőmű négyes blokkjában robbanás következett be, amely teljesen megsemmisítette a reaktorát.