Hadserege erősítésével védi a 2. Krímet Moldova

Megduplázná katonai erőit Moldova hadügyminisztere. Ezt azután jelentette be, hogy a Dnyeszter-mellék szerdán a nemzetközi közösségtől szuverenitása elismerését kérte, Putyintól pedig azt, hogy új jogi alanyként fogadja be az Oroszországi Föderációba.

Figyelve az elmúlt hónap eseményeit, a legtöbben nyílt titokként kezelik, a Dnyeszter-mellék követheti a Krímet az oroszok által elfoglalt területek sorában. Ahogy a Szovjetunió határainak visszaállításáról is egyre többen beszélnek.

Ezen körülmények között követeli Valerii Troenko, Moldova hadügyminisztere a hadsereg megduplázását és finanszírozásának növeljék, hogy egyenlő legyen a Dnyeszter-mellék haderejével. A hadügyminisztérium adatai szerint jelenleg 7.500 katona állomásozik a szakadár területen, rajtuk kívül még 2.000 kazak, 3.000 belügyminisztériumi és 2.000 KGB munkatárs, valamint körülbelül 2.000 harcos a speciális alakulatokból.

A hadügyminiszteri mostani bejelentése azért érdekes, mert Moldova eddig folyamatosan a Dnyeszter-mellék demilitarizálásáról beszélt. Az orosz Nyezaviszimaja Gazeta ma reggeli cikke leírja, erre vonatkozóan még Vlagyimir Voronyin korábbi államfő tette meg az első lépést. A 2000-es évek elején Moldova megkezdte a nehéz hadigépek elszállítását a biztonsági zónából, amit a Dnyeszter-mellék is megtett. A maradékot azonban nem vonták ki a régió területi elhelyezkedésére hivatkozva – minden oldalról támadható, Moldovából és Ukrajnából is. Bár a felszerelés ott maradt, fejlesztéséről, növeléséről szándékot nem mutattak. Eddig.

A 90-es években függetlenségét kikiáltó Dnyeszter-mellék státuszát hivatalosan senki nem ismeri el. Ugyanakkor Tiraszpol szerdán szuverenitása elismerését kérte a nemzetközi közösségtől és betagozódását Oroszországba. Chisinau ezután kezdett a konfliktus eszkalációjáról beszélni, a katonák pedig a hadsereg erősítéséről.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez