A cég honlapján azt közölte, hogy az ukrán hatóságok hivatalosan értesítették a korlátozásról. A tájékoztatás szerint a 16 és 60 éves kor közötti, krími nyilvántartással rendelkező férfiak beutazásáról Ukrajnába az adott határátkelőhelyen a hatóság regionális parancsnoka dönt.
Az utasokat akkor engedik belépni, ha rendelkeznek olyan dokumentumokkal, amelyek igazolják ukrajnai rokoni kapcsolataikat vagy közvetlen rokonuk halálát, súlyos betegségét, illetve magánszemélyek vagy cégek hiteles meghívójával rendelkeznek.
Kijev a Krím félsziget Oroszországhoz csatolása miatt a múlt hétfő óta hatályos rendelkezéssel már jelentősen korlátozta az orosz állampolgárok ukrajnai tartózkodását.