Szankciókkal fenyegeti Oroszországot a NATO

További szankciókkal fenyegette meg a NATO főtitkára Oroszországot, azzal vádolta meg, hogy saját maga igyekszik meghatározni és diktálni az ukrajnai eseményeket.

Anders Fogh Rasmussen a dán Politiken című napilap vasárnapi számának nyilatkozott. Hangoztatta, hogy Moszkva propagandaháborút folytat, amire a hidegháború óta nem volt példa. Mint mondta, a NATO és a Nyugat elleni orosz propaganda egy olyan füstfüggöny, amellyel Oroszország törvénytelen cselekedeteit igyekszik elleplezni. Hozzátette, nem igaz az a moszkvai állítás, amely szerint a szövetség beavatkozik az ukrán belügyekbe azzal, hogy Kijevet NATO-tagságára ösztökélné.

Rasmussen felrótta Moszkvának, hogy katonákat állomásoztat az Ukrajnával közös határán, és “törvénytelen népszavazást tartott a Krímben”. Oroszország a NATO főtitkára szerint válaszút előtt áll: vagy véget vet annak, hogy másokat hibáztasson saját tetteiért, kivonja katonáit, tartja magát nemzetközi kötelezettségeihez, és megkezdi a bizalom helyreállítást, vagy pedig még szélesebb körű nemzetközi elszigetelődés vár rá.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez