Magyarok is segítik az ukrán reformokat

Az ukrajnai reformokat segítő úgynevezett támogatócsoportot hozott létre az Európai Bizottság (EB) szerdán, amelyet a magyar Balás Péter fog vezetni.

A támogatócsoport rövid távú célja 2014 végéig, hogy segítsen az ukrán vezetésnek az ország pénzügyi, gazdasági és politikai stabilizálásában, a növekedést serkentő reformok kidolgozásában, valamint a reformok prioritásainak kijelölésében és azok előmozdításában – közölte az EB.

“A mai döntés a támogatócsoport létrehozásáról biztosítja, hogy az ukrán hatóságok megkapnak minden segítséget, amire szükségük van az ország stabilizálásához elengedhetetlen politikai és gazdasági reformok kivitelezésében. Közös célunk egy demokratikus, független és prosperáló Ukrajna” – közölte José Manuel Barroso, az EB elnöke, felidézve, hogy az Európai Unió már felajánlott 11 milliárd eurós pénzügyi segélyt Kijevnek.

A hivatalosan az uniós bizottság kereskedelmi főigazgatósága alatt működő támogatócsoport vezetője Balás Péter lesz, aki jelenleg e testület főigazgató-helyettese. Az EB közleménye szerint a támogatócsoport lesz a felelős a bizottság Ukrajnával kapcsolatos munkájának, illetve a tagállamokkal és Ukrajna más nemzetközi támogatóival való együttműködésnek a koordinálásáért is.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez