Tíz évvel ezelőtti, fúzióknak is köszönhető vállalatalapítást ünnepeltek meg Nigériában. A nemzetközi rangú termékeket előállító Ama Greenfield Sörgyár egyben a legmodernebb technológiával rendelkező cége is saját szakmájának. A gazdasággal, üzleti ügyekkel foglalkozó újságírók körében megtartott megemlékezésen kifejtették a cég vezetői, hogy hazájukban sok évtizedes hagyománnyal bír a sörfőzés, de a teljesen automatizált nagyüzem – anyavállalata a Heineken NV – okkal tekinthető mérföldkőnek nemcsak a legalább egymilliárd Nairás befektetéssel elért méretei, hanem a gyártókapacitása miatt is, heti egymillió karton sörrel örvendezteti meg a fogyasztókat. Az afrikai környezetben az is rendhagyó, hogy komoly társadalmi felelősségvállalás is öregbíti a gyár hírnevét, a tartományi kormányzatnak járműveket, a belbiztonságot szolgáló eszközöket adományoz, e-learning központot hozott létre, egyetemi laboratóriumot szerelt fel és ösztöndíjakat alapított.
Társadalmi felelősségvállalás sörgyári stílusban
Heti egymillió karton minőségi sörre és a tartományi kormányzat gazdagítására egyaránt vállalkozik Nigéria folyékony kenyerének gyártója.
(Visited 1 times, 1 visits today)