Ufót láttak Szibériában

Jakutföldön a Kozmikus-fizikai és Aeronomiai Kutatóintézet tudósai meteoritot keresnek.

Március elején a jakutföldi Viljujszki járás lakosai fényes villanást láttak az égen. A Roszkozmosz szerint rakétaindításra aznap nem került sor. Szakértők úgy vélik, hogy egy földönkívüli „vendég” jött bolygónkra.

Az Intézet munkatársai elbeszélgettek a szemtanúkkal, és ennek alapján határozták meg egy égitest pályáját. Mivel nemcsak a villanás volt megfigyelhető, hanem robbanást is hallottak, a tudósok feltételezték, hogy a bolid a Föld felszínére esett, és keresni kezdték. Először helikopterről végig kutatták a leesés feltételezett helyét – mondta Szemjon Nyikolaskin tudós az Oroszország Hangjának:

“Egyelőre nem találtuk meg a meteoritot. Helikopteren végigrepültük a helyszínt, de semmilyen változást nem vettünk észre. A kis bolidok általában felrobbannak és elégnek a légkörben. Ha valamilyen nyomot találunk por vagy törmelék formájában, ez nagy eredmény lesz.”

Előzetes becslések szerint, a meteorit körülbelül egy méter, vagy ennél nagyobb méretű volt. Szemjon Nyikolaskin nem kételkedik benne, hogy ez egy reális tárgy volt, nem pedig egy optikai jelenség.

“Van videófelvételünk is. Azon látni lehet, hogy a test egy bizonyos pályán repül. Azt is látjuk, hogy felrobban és szétesik. Feltételezzük, hogy ez kőaszteroida volt, számításaink szerint, kb. 20 kilométeres magasságon robbant fel.”

A tudósok nem hagyják abba a keresés. A közeljövőben helyszínre utaznak, és már a földön keresik a meteoritot. Az expedíciót sürgősen végre kell hajtani, amíg van a hó. Hiszen ha elolvad, akkor eltűnnek a nyomok is, és nehéz lesz találni valamit – mondta Nyikolaskin:

“Nem is vártuk, hogy nagy töredéket találunk. Még a Cseljabinszki meteorittól csak fél méteres töredék maradt. A mi meteoritunk kisebb volt, így arra számítunk, hogy csak kisebb töredékek maradhattak a hó alatt, helikopterről ezeket nem lehetett látni.”

A szakembereknek van esélye, hiszen Cseljabinszkben egy évvel később továbbra is rábukkannak azon meteorit töredékeire, amely 2013. február 15-én esett. A közelmúltban, szonár segítségével iszapréteg alatt egy nagy töredéket találtak: átmérője körülbelül két méter, a súlya körülbelül egy tonna. Tavaly októberben a Csebarkul tóból 650 kilós töredéket emeltek ki. Csillagászok becslése szerint a Cseljabinszki meteorit össztömege elérte a 11000 tonnát.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez