A Moody’s került sorra, ez a hitelminősítő esett most neki Dél-Afrikának. A Fitch és a Standard and Poor után leminősítette a Dél-Afrikai Köztársaságot. Emlékeztette az érintetteket, a platinát bányászó vállalatok dolgozóinak hosszadalmas sztrájkja és a mindmáig rendszeresen ismétlődő áramellátási zavar a gazdaság egészének teljesítményét lerontotta, oly annyira, hogy az első félévben a recessziót sem tudta elkerülni az ország. Így a Moody’s értékelése a visszaminősítés lett, Baa2-nél tart az ország, a szöveges értékelés szerint: szegényes a növekedési kilátás középtávon, főleg a szerkezeti gyengeség miatt, amit tetéz az energiahiány, illetve az emelkedő kamat is. A dél-afrikai pénzügyminiszter, Nhlanhla Nene nyomatékosította a hitelminősítő érvelését, mivel a napokban közölte: a korábbi, 2,7 százalékos gazdasági növekedési előrejelzés most már csak 1,4 százalék. Ezek után a költségvetési hiány 4,1 százaléka és a tartósan 25 százalékon tanyázó munkanélküliség szintén a dél-afrikai gazdaság betegségét igazolja.
Kúrára szorul Dél-Afrika gazdasága
A harmadik meghatározó hitelminősítő nemzetközi ügynökség is hátrébb sorolta Dél-Afrikát, egyáltalán nem alaptalanul.
(Visited 1 times, 1 visits today)