Aggályok, félelmek, felháborodás, kétségek tömkelege zúdul folyamatosan Oroszországra a Krím-félsziget elcsatolása miatt. A krími karaiták maroknyi közössége azonban ellen áll a sodrásnak. A zsidó gyökerekkel rendelkező, nyolcszáz fős csoport számára üdvözítő fejleménynek számít az orosz fennhatóság megjelenése. A közösség vezetője, Vlagyimir Ormeli a Zsidó Távirati Irodának (JTA) elmondta – a Krímben a karaiták többsége támogatja Oroszországot és igennel szavazott; a kultúra és az emberek sokkal inkább Oroszországhoz, mint Ukrajnához kötnek bennünket.
A karaita elnevezés a héber kara=olvasni szóból ered. Ők ugyanis elutasítják a talmudista és rabbinista előírásokat, a szóbeli tant. Évszázadokon át a fő zsidó közösségek mellett éltek. Jelenleg körülbelül 30.000 karaita él Izraelben, az Egyesült Államokban és Kelet-Európában. A krími karaiták körülbelül nyolcszázan vannak, 1278 óta élnek bizonyítottan a félszigeten. A többiekkel ellentétben azonban ők nem tekintik magukat zsidóknak. Szentkönyvük a Tóra és naptárukban szerepel a Rós Hásána, a Páska ünnepe és a Sávuót.
Szimpátiájukat az oroszok iránt történelmi példák is alátámasztják. A karaita intelligencia azután jelent meg, hogy II. Katalin elfoglalta a Krímet. A gazdag krími karaiták közül sokan Moszkvában, illetve Szentpéterváron éltek és a dohány iparban dolgoztak. A XIX. században követeket küldtek a cárhoz, fokozatosan határolódva így el a többi zsidó közösségtől. Végül ők is megkapták a keresztényeknek és tatároknak 1863-ban adományozott jogokat. Ez az elszigetelődés és a török eredet bizonyítása Holokauszt borzalmaitól is megóvta őket. Míg a krími zsidók, beleértve a török nyelvű krymchak csoportot, szinte teljesen eltűntek, a karaiták gyakorlatilag sértetlenek maradtak, mivel a nácik nem tekintették őket zsidónak.
A félsziget jelenlegi helyzetével kapcsolatban Ormeli elmondta, aggódtak a Kijevi zavargások vad eseményei miatt, féltek, hogy a Krímben is megtörténhetnek. A március 16-i referendum után továbbra is kérdéses a terület jövője. Ennek ellenére Viktor Zaharovics, a jevpatoriai múzeum és imaház tulajdonosa magabiztosan kijelentette: közösségünk öt, vagy hét különböző vezetés alatt élt a Krím-félszigeten; mi mégis mindig otthon vagyunk.
Akik teljes mellszélességgel támogatják a Krím Oroszországhoz csatolását
Csak pozitív változást várnak a félsziget Oroszországhoz csatolásától a krími karaiták. Az alig ezerfős közösség 1278 óta él a Krímben.
(Visited 1 times, 1 visits today)