Öngyilkos lett a jobboldali ukrán vezér

A golyót, amelyet Alekszandr Muzicska, a Jobb Szektor koordinátora testéből távolítottak el, abból a fegyverből való, amelyet saját kezében tartott – közölte Vlagyimir Jevdokimov az ukrán belügyminiszter első helyettese.

„A bűnügyi szakértők megállapították, hogy a két golyót – az egyik, amelyet Muzicska mellkasából vettek ki, és a másik, amelyet az orvosok a sebesült rendőr vállából távolítottak el, – abból a fegyverből lőtték, amely Muzicska kezében volt” – hangsúlyozta Jevdokimov.

Korábbi jelentések szerint a nacionalista először a rendőrökre lőtt, akik próbálták elfogni, aztán agyonlőtte magát. Az akció március 25-én történt, Rivne város közelében.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez