Megölték a jobboldali ukrán vezért

Éjjel lelőtték az ukrán radikális párt, a Pravij szektor egyik vezetőjét, Szasko Bilijt.

A nyugat-ukrajnai Rivne városában halt meg Szasko Bilij keddre virradó éjszaka. Az egyik beszámoló szerint ismeretlenek támadtak rá az utcán, autójukba tuszkolták, majd kiráncigálva két lövést adtak le rá. Az áldozat a sérülések miatt a helyszínen meghalt.
A hírről Alekszandr Donij, az ukrán parlament felsőházának képviselője számolt be Facebook oldalán. Ezt később a rivnei vse.rv.ua oldal, saját forrásaira hivatkozva megerősítette és pontosította egy kávézóban történt az eset. A Kommerszant, orosz napilap szerint a Pravij szektor az ukrán belügyminisztériummal hozza összefüggésbe a gyilkosságot.
A Szasko Bilij néven ismert, Alekszandr Muzicsko interneten terjedő nacionalista nézetei miatt vált híressé. Február végén a Rivne megyei tanács elnökségi ülését, kezében Kalasnyikovval és katonai késsel, zavarta meg. Az aktivista hangsúlyozta, nem válik meg fegyvereitől, míg Ukrajna államisága veszélyben van, és amíg nem kobozzák el a megye korábbi vezetőinek otthonait a kijevi zavargások áldozatainak számára. A Ria Novosztyi, orosz hírügynökség szerint fizikailag is bántalmazta a helyi munkatársakat. Később Arszen Avakov belügyminiszter elmondta, Muzicsko törvény előtt fog felelni ezért. Március elején pedig nemzetközi körözést adtak ki ellene orosz katonák meggyilkolása miatt Csecsenföldön a 2000-es években. A Nyomozó bizottság adatai szerint nem kevesebb, mint húsz katonát először fogvatartott, majd végzett velük.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez