Az ukrán határ térségében kialakult feszültség enyhítésére szólította Oroszországot Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár a CNN amerikai hírtelevíziónak hétfőn adott interjúban.
Hangoztatta, hogy a NATO egyelőre semmi jelét nem tapasztalja a feszültség enyhülésének, sőt az orosz katonai jelenlét növelését érzékeli. A katonai beavatkozás nem megoldás a válságra – tette hozzá.
“Nagy a tét. Oroszország arra tesz kísérletet, hogy átírja az európai térképet, és új választóvonalakat alakítson ki” – mondta Rasmussen, aki szerint fennáll a veszély, hogy az orosz katonai lépések kiterjednek a Krím térségén túlra is. Az orosz műveletek az egész euroatlanti térség biztonságára fenyegetést jelentenek – vélte.
A NATO már hétfőn jelezte, hogy nem ismeri el az Oroszországhoz való csatlakozásról előző nap tartott krími népszavazás kimenetelét, egyebek között azért, mert a szavazásra katonai intervenció közepette került sor. Az Európai Unió és az Egyesült Államok szankciókkal sújtotta Moszkvát a krími népszavazás támogatása miatt.
Rasmussen elmondta, hogy április eleji találkozójukon a NATO-tagországok külügyminiszterei a szövetség és Oroszország teljes kapcsolatrendszerét áttekintik.
A főtitkár megerősítette, hogy a szövetség szoros figyelemmel követi a helyzetet. A NATO már fokozta a légi járőrözést a balti államokban, és intenzívebbé tette hadgyakorlatait is az ukrajnai események miatt – emelte ki.