Amerikai drónt fogtak az oroszok a Krím fölött

Elfogtak egy amerikai drónt a Krím félsziget felett – közölte a Rostec orosz állami fegyvergyártó cég pénteken, ám később eltűnt a közlemény a honlapjukról. Az Egyesült Államok péntek estig nem reagált az amerikai drón elfogásáról szóló moszkvai hírre.

A Rosztyehnologiji (Rostec) nevű orosz állami fegyvergyártó vállalat közlése szerint elfogtak egy amerikai felderítő drónt a Krím félsziget felett – írja a Focus Online. Az UAV MQ-5B jelű drón egy elektronikus zavarómanőver során majdnem sértetlenül került az “önvédelmi erők” kezébe – közölte a Rostec pénteken. A közlemény péntek este már nem volt fenn a Rostec honlapján.

A közlés szerint a dél-ukrajnai Krím félsziget felett, nagy magasságban észlelték a pilóta nélküli repülőgépet. “A drón mintegy négyezer méter magasságban repült és a földről gyakorlatilag láthatatlan volt. Sikerült megszakítani a kapcsolatot a drón és amerikai irányítói között az Avtobaza nevű rádióelektronikai hadviselési rendszer segítségével” – volt olvasható a Rostec közleményben. A közlemény szerint a drón ezután kényszerleszállást hajtott végre és “szinte sértetlenül az önvédelmi erők kezébe került”.

“Az MQ-5B drón az azonosítási száma alapján a Bajorországban állomásozó 66. amerikai katonai felderítő dandárhoz tartozott” – volt olvasható a közleményben.

A Voice of Russia (Oroszország hangja) nevű angol nyelvű orosz állami rádióadó ugyancsak a Rostec közleményére hivatkozva azt írta: az amerikai felderítő alakulatot Bajorországból március elején áthelyezték a dél-ukrajnai Kirovohradba, ahonnan drónjaik felderítő repüléseket végeznek a Krím és az orosz határhoz közeli területek irányában. A Rostec közlése szerint ez már a második eset volt, hogy elfogtak egy amerikai drónt a Krím felett – jelentette a Voice of Russia.

Az Egyesült Államok péntek estig nem reagált az amerikai drón elfogásáról szóló moszkvai hírre.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez