A Közép-afrikai Köztársaságban márciusban döntötte meg a Seleka nevű iszlamista milícia Bozize elnök hatalmát. Azóta az új vezető hivatalosan már feloszlatta a kegyetlenkedéseiről hírhedté vált csoportot. De ez csak fokozta az anarchiát, mert a volt Seleka csak kisebb csapatokra bomlott, de ugyanúgy terrorizálja a civil lakosságot, mint korábban. Az iszlamisták ellenfelei is igyekezetek felfegyverkezni – ennek következtében teljessé vált a káosz a 4,6 milliós, koldusszegény országban. Franciaország kb. fél ezer katonát állomásoztat Közép-Afrikában az ott élő franciák védelmére. De Párizs ENSZ erők kiküldését is szorgalmazta. A BT e hónap elején jóváhagyta a javaslatot és most utasítást adott az első 250 fős kontingens akcióba lépésére. Ez az egység nem visel majd kék sisakot, operatívabb lesz, mint a klasszikus békefenntartók. A fővárosban, Banguiban dolgozó ENSZ alkalmazottak védelme lesz a feladatuk. Később a kontingens 300 fővel bővül és a legveszélyeztetettebb vidéki területeken is kísérletet tesz a rend helyreállítására. Nagy kérdés persze, hogy ez sikerülhet-e pár száz katonának, legyenek bármilyen jól felszerelve és kiképezve.