Ez az offenzíva a „végső”?

A Kongói DK Észak-Kivu tartományában újabb három települést foglalt vissza a hadsereg az M23 lázadóitól.

 A Kongó keleti részéről érkező hírek azt sejtetik, hogy az ENSZ erők támogatását élvező hadsereg közel áll a döntő győzelemhez. Húsz hónapja tart az M23 csoport lázadása. Ezek a katonák a kormányhadseregből váltak ki, és az Észak-Kivuban élő ruandai származású lakosokat védik, vagy legalábbis erre hivatkoznak. De az ENSZ ezt az érvelést nem fogadja el, és nemzetközi alakulattal segíti a kongói kormányerőket. Voltak kísérletek a békés megegyezésre is, de a tárgyalások 10 napja megszakadtak és azóta újra a fegyvereké a szó. A hadsereg az ENSZ erők támogatásával két fronton is támadásba lendült. Sorra foglalja vissza az M23 által ellenőrzött stratégiai pontokat, településeket. A lázadók azt állítják, hogy harc nélkül, tudatosan engedik át a magaslatokat, a városokat. A kongói erők már csak néhány kilométerre vannak a ruandai és az ugandai határtól. Kinshasa és az ENSZ is állítja, hogy a lázadók e két szomszédos ország támogatását élvezik. Most egyes hírek szerint az M23 tagjai közül sokan Ugandában illetve Ruandában keresnek menedéket. Kérdés, hogy némi erőgyűjtés után megpróbálkoznak-e a visszatéréssel.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez