Szinte a tenyerükön hordják a nőket Szenegál Institute of Food Technology (ITA) nevű intézményében. A kutatóhely a mezőgazdaságban dolgozó nők képzésére kíván összpontosítani, különös tekintettel az élelmiszer-feldolgozásra. Azt gondolják, hogy kisüzemi professzionális munkával létfontosságú bevételi forrást lehet teremteni számukra. Az ITA gyakorlati példákkal bizonyítja, hogy a járható út az asszonyok oktatása. Egyik kisvállalkozó tanítványuk az „iskola” előtt egyetlen termékkel boldogult csak, az oktatást követően már diverzifikálni tudta a termelését és fel is dolgozta a kukoricát: gyermekek számára adható lisztet őröl azóta. Sőt, már a cége is megnőtt és exportálni tudja a terméket. Az ITA példatárában a gyümölcstermesztés a másik terület, ahol mind a feldolgozást, mind a marketinget érdemes elsajátítaniuk a szenegáli nőknek: a hozzáadott érték nyomán dzsemek, szörpök, italok keletkeznek. A képzéssel párhuzamosan kialakulhatott az érdekeltek egy részének szövetkezése is, a létrejött egyesület hónapról-hónapra több és értékes termékkel képes piacra lépni.