Akadnak országok, amelyek kellő szakszerűséggel, időben felkészülnek a következő esztendő költségvetésére. Ilyen Zambia, ahol a pénzügyminiszter, Alexander Chikwanda nyilvánosságra hozta a legfőbb tervszámokat. Például bemutatta a parlamentnek, hogy 2015-ben a büdzsé 46,7 milliárd kwacha lesz, magasabb gazdasági növekedéssel, jó mezőgazdasági teljesítménnyel, növekvő energia- és feldolgozóipari termeléssel számolnak. A bruttó hazai termék 4,6 százaléka lesz a költségvetési hiány, mely alacsonyabb az idei előre jelzett 5,5 százaléknál, a gazdasági növekedés szintén kedvezőbben alakulhat, mint az idei, mely most körülbelül 6,5 százalékot tesz ki, ám jövőre 7 százalék lehet. A büdzsé bevétele a GDP 18,5 százalékát érhet el, egy százalékkal meghaladva az idei várhatót. A rézbányászatával afrikai második Zambia azt tervezi, hogy ennek a szektornak a befizetései révén stabilabb lehet a büdzsé pozíciója, itt – tudta meg a Reuters – adókorrekciókat is tervez a fiskális tárca. A pénzügyminiszter az inflációs célról is nyilatkozott, 2015 végére a 7 százalékot tartja lehetségesnek, ami 0,5 százalékkal több a 2014-ben vártnál.
Óvatosan optimista büdzsével tervezi 2015-öt Zambia
A stabil politika érdekeit is szolgálja a bányászati adóztatás reformja, de emellett nagyobb gazdasági növekedést, zsugorodó költségvetési hiányt, igaz, magasabb inflációt is tervez 2015-re Zambia fiskális tárcája.
(Visited 1 times, 1 visits today)