A mezőgazdaság teljesítményének növelését jó okkal szorgalmazza Gabon elnöke, Ali Bongo Ondimba, hiszen jelentős élelmiszer-behozatalra szorul az ország. A kőolaj-kitermelés ugyan segít az import költségeinek fedezésén, ám az agrárium termelésének bővítésével akarják az egyensúlyi problémák mérséklését is elérni. Ennek – azaz a mezőgazdaság hazai térhódításának – érdekében két, egymástól és Gabontól is távoli állam közreműködését szervezte meg az afrikai ország. Az amerikai Georgia főként oktatási, szakemberképzési segítséget nyújt, Grúzia pedig abban partner, hogy – miközben bővíti mezőgazdasági exportját – meghonosítja főleg a kártevőknek ellenálló fajtákat, illetve bevezet növénytermesztési technológiákat. Mindkét partner – saját üzleti szempontjainak megfelelően – arra is törekszik, hogy a baromfitenyésztést szintén fejlessze Gabonban.
Agrárpartner: Georgia és Grúzia
Az olajüzlet mellett az agrárönellátás is előtérbe került Gabonban, ahová tudást és technológiát visznek be két másik kontinensről.
(Visited 1 times, 1 visits today)