A kivi a legközelebbi rokona a legnagyobb madárnak

A csirkeméretű új-zélandi kivi a gigászi afrikai elefántmadár legközelebbi rokona – derült ki a két állat DNS-ének elemzéséből.

Az akár háromméteresre is megnövő, 250 kilogrammos madagaszkári elefántmadár mintegy ezer éve halt ki. A Science tudományos lapban megjelent tanulmány szerzői szerint a DNS-elemzés eredménye ellentmond a korábbi elméletnek. Eddig úgy vélték, hogy a kivi és a többi, repülni nem tudó madár – köztük a strucc és az emu – akkor fejlődött ki, amikor a Föld kontinensei elváltak egymástól mintegy 130 ezer éve.

A Föld első madarai 150 millió évvel ezelőtt jelentek meg. Egyes fajok elveszítették repülési képességüket, ellenben hatalmasra és félelmetesre nőttek. Sok tudós úgy gondolta, néhány faj már röpképtelen volt, amikor élőhelyén elszigetelődött a déli kontinensek leválása és elsodródása miatt.

Evolúciós ablak a kicsiknek

Az új felfedezés azonban arra utal, hogy a kontinensek már elváltak, mielőtt a röpképtelen madarak közös őse megjelent volna, ami azt jelenti, hogy csak repülve juthattak el az egymástól távol eső élőhelyeikre annak idején.

A kutatók szerint valószínű, hogy a madarak csirkeméretű, repülésképtelen őse körülbelül 60 millió évvel ezelőtt olyan „evolúciós ablak” előnyeit használta ki, amely a dinoszauruszok kihalása után, ám még az emlősök nagyra növése előtt „nyílt ki”.

Elképzelhető, hogy ezek az ősi madarak a kontinensek között szálltak, és belőlük alakultak ki az ismert hatalmas, repülésképtelen állatok.

Furcsa rokonság

Óriási meglepetés volt az eredmény, mivel a kivi és az elefántmadár nemcsak méretében különbözik, hanem nagyon távol esik egymástól élőhelyük is – mondta Alan Cooper, az Adelaide-i Egyetem munkatársa, a tanulmány társszerzője.

Két évtizeddel ezelőtt ő volt az, aki munkatársaival együtt genetikai kapcsolatot fedezett fel a kivi és a röpképtelen ausztrál madarak, az emu és a kazuár között. Ám most úgy tűnik, hogy az utóbbiak csak unokatestvérei voltak a kis új-zélandi szárnyasnak, míg a madagaszkári elefántmadár a testvére lehetett. Azért tartott ennyi ideig a rokonság felderítése, mert meg kellett várni, míg a DNS-technikák annyit fejlődnek, hogy segítségükkel a rég kihalt elefántmadár csontjaiból használható eredményekhez lehet jutni.

Cooper elmondta: a kihalt állat nevét egy arab legendából kapta, mely szerint a madár olyan félelmetes méretű volt, hogy karmával egy elefántot is fel tudott kapni. Kevés alapja van a mesének, hiszen a madár növényevő volt, és valószínű, hogy az emberi vadászat vezetett a kihalásához.

Trevor Worthy, a tanulmány társszerzője úgy vélte, hogy a kivi azért maradhatott kicsi, és térhetett át a éjszakai rovarevésre, mert nem akart versengeni egy másik repülni nem tudó új-zélandi madárral, a mára szintén kihalt moával.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez