“Ha a gimnáziumig nem beszélünk a témáról, akkor már késő. Ekkora már hozzászoktak ahhoz, hogy letölteni nem bűn” – mondta el Nalbandian, aki egyébként a The Lego Movie és a Happy Feet című művekért is felelős.
Nalbandian azért szólalt meg az ügyben, mert épp mostanában esett szó arról, hogy George Brandis, szövetségi főügyész olyan törvényt vezet be, amellyel kötelezhetik az ISP-ket (Internet Service Provider – internetszolgáltató), hogy figyelmeztessék az internetezőket, amikor illegális tartalmat készülnek letölteni.
“Ha végignézzük az összes bevételt a készített filmek után, akkor ha akár 10%-ot vesztünk az illegális letöltések miatt, már több száz millió dolláros hiányról van szó, ami különben újabb filmek finanszírozására mehetett volna” – mondta el Nalbandian.
Egyébként az ausztrál stuúdiótulajdonos dolgozott a The Great Gatsby-n, az Australia-n és a Mátrixon is, véleménye szerint a kreatív munkát végzők isszák meg a levét a letöltéseknek.
Természetesen a szórakoztatóipar szinte minden résztvevője az előbb említett változtatások mellett van. Nem meglepő, ugyanis 93,2 milliárd dolláros bevételt termelnek az országnak és majdnem 900 ezer embert foglalkoztatnak.
Mark Dreyfus, főügyész-helyettes elmondta, hogy: “A Munkáspárt (Labor party) támogatja az internethasználók szabadságát, de közben oda kell figyelni a művészek jogaira is.”