A fürdőzők elleni támadások megszaporodása miatt a hatóságok engedélyezték legveszélyesebb cápafajokból a háromméteresnél nagyobb példányok elejtését egy három hónapos kísérleti időszakban. E célból csalival ellátott hálókat feszítettek ki nyolc népszerű fürdőhely közelében. A legnagyobb cápa, amelyet sikerült lépre csalni, 4 és fél méteres volt.
A minisztérium szerint az április 30-án véget ért akció eredményeként „sikerült helyreállítani a fürdőzők, a szörfözők és a búvárok bizalmát a perthi és a délnyugati strandok iránt”.
Az elejtett cápák többsége tigriscápa volt, de kifogtak szirti cápát, kormos cápát és makócápát is. Ugyanakkor nem tudtak kifogni egyetlen nagy fehér cápát sem, amely pedig a cápatámadások többségét elkövette a térség vizeiben. A hatóságok még legalább három évig szeretnék folytatni a közvéleményt megosztó, főleg állatvédők által hevesen bírált cápamentesítési akciót, amelyet 2017-ben vizsgálnának felül.