Chris Johnson, a Tasmániai Egyetem kutatója szerint az apró emlősfajok az egész kontinensen a kihalás szélén egyensúlyoznak, ám az északi terület változásai markánsak. „Ahol ki tudjuk következtetni a hanyatlás idejét, ott eléggé friss a változás, és ma már nagyobb területekről tudunk, ahol ezek az emlősök vagy ritkák, vagy pedig nincsenek jelen, holott az élőhely külleme alapján el tudná őket tartani” – magyarázza.
Míg a kutatók szerint a változások a hanyatlás új hullámát jelzik, nem egyértelmű, milyen hirtelenséggel következett be, kivéve, hogy a korai 90-es években már könnyen észlelhetővé vált, különösen az olyan helyszíneken, mint a Kakadu Nemzeti Park (az Északi Terület egyik természetvédelmi régiója).
Mintegy 20 apró testű, őshonos emlős tűnt el a park területéről az utóbbi évtizedekben, többek között a patkányszerű bandikut, a törpe erszényesnyest, az oposszum, és az erszényesmenyét – magyarázza hozzátéve, hogy hasonló hanyatlásra máshol is találtak példát.
A jelenlegi emlőspopulációk adatbázisának újabb elemzése lehetővé tette, hogy összehasonlítsák a kihalás újabb hullámát a különféle fajok között a múltbeliekkel is összevetve. Ez a vizsgálat további közös tényezőket tárt fel. „A kihalások főleg a talajlakó, apró méretű állatokat érintik, amelyek nyílt, száraz élőhelyen fordulnak meg. Ez a tény elég erősen egy behurcolt ragadozóra, a macskára tereli a gyanút. Hasonló kihalási mintázatot alakítottak ki a rókák Dél-Ausztráliában, így a kérdés az: a történelem ismétli-e önmagát, vagy valamiféle újabb veszélyhelyzet ütötte fel fejét?” – kérdezi.
A kutató szerint a fogyatkozást a macskák zsákmányállataiként szolgáló fajoknál figyelték meg. Úgy hiszik, a macskákat a kései 1700-es években hurcolták be európai telepesek. „Ahol nincsenek macskák, nem figyeltünk meg populációs hanyatlást” – magyarázza.
Úgy véli, mivel a macskák ilyen hosszú ideje jelen vannak a kontinensen és a hanyatlások relatíve új keletűek, a kérdés az, mi váltotta ki, hogy ilyen súlyos károkat előidéző ragadozóvá váltak. Elképzelhetőnek tartja, hogy a legeltető állattenyésztők tűzhasználata is szerepet játszhatott ebben, mivel Észak-Ausztráliában nem jellemző a termőföld-előkészítés, és betegségre sem találtak bizonyítékot.