Köztudott tény, hogy a nagy divatbemutatókon az átlagosnak vékonyabb modelleket állítanak kifutóra. Ausztráliában viszont az utóbbi időkben annyira szélsőségesen lefogytak a manökenek, hogy komoly felháborodásról számolnak be a helyi lapok.
A “trend” mögött az ügynökségek közti rivalizálás fedezhető fel. A Chic Management ugyanis olyan modelleket küldött a kifutókra, melyek mellett a konkurens Zampatti lányai elhízottnak hatnak. Legalábbis ez volt az előbbi ügynökség célja.
A Marie Claire főszerkesztője, Jackie Frank a képek láttán egyből telefonált, hogy megkérdezze a modellt, tisztában van-e azzal, hogy egészségtelen az amit csinál. Az ügynöksége válaszolt, miszerint otthon természetesen helyesen táplálkozik minden manökenjük.
Egyes források szerint viszont a ruhatervezőkön múlik minden, hiszen ők tervezik a ruhákat, melyeket az un. Párizs-vékonyságú modellekre szabnak, amely méret kisebb mint az Ausztráliában megszokott. Amelyik lány nem fér bele a ruhába, az pedig értelemszerűen nem kerül fel a kifutóra.
Más információk szerint a gyakorlatban megszokott, hogy a bemutatók szervezői nem engedik, hogy munka közben ehessenek a lányok.