A kétgyermekes családapának óriási szerencséje volt, egyfelől nagyon boldog, hogy semmi baja nem lett, azonban őt is megrázták a történtek. A 39 éves férfi március 6-án Kuala Lumpurban volt egy golfbajnokságon, amikor ételmérgezést kapott, ezért összepakolta dolgait és elindult.
“Még mindig kiráz a hideg, ha belegondolok mennyire kevésen múlott. Akár be is léphettem volna az ajtón, ami az MH370-es fedélzetére vitt volna” – mondta el Perske.
Ha felszáll, ő lett volna a tragikus baleset ötödik brisbane-i áldozata, de szerencséjére inkább úgy döntött, hogy hazarepül, ahol már rögtön az eltűnt gép hírével fogadták.
“Rengeteg extra ölelést kaptam, nem minden nap múlik egy ilyen apró döntésen az ember élete. Az ilyen dolgok megváltoztatják az ember szemléletét. Sokkal fontossabb a család a munkánál, az én esetemben a golfnál.”
Perske először megpróbálta nem felzaklatni két gyerekét, a 8 éves Laist és a 7 éves Billyt, azzal, hogy épphogy sikerült megúsznia a balesetet.
“Annyira sok ideje megy a keresés, el sem tudom képzelni mit érezhetnek az odaveszettek családtagjai” – mondta el Perske. – “Amikor legközelebb repülni készültem, a gyerekeim egyből azt kérdezték: ugye ennek a gépnek semmi baja nem lesz?”
Perske 2006-ban játszott a British Openen, később azonban rossz fordulatot vett a karrierje és az élete, ugyanis 2010-ben kokain birtoklásért vették őrizetbe Japánban. Azóta próbálja újra rendbehozni karrierjét, fiatal golfozókat segít, állítása szerint így akarja visszafizetni mindazt, amit érte tettek.