Kenya nem jutott dűlőre az EU-val – rá is fizet

A korábbi ideiglenes vám- és kvótakedvezményektől elesik az EU piacán Kenya is. A Kelet-afrikai Közösség – Afrika más nagy régióival ellentétben – nem jutott egyezségre Brüsszellel, így például Kenya több milliárd eurónyi termékének romlanak a pozíciói Európában.

 

Nem tűnnek boldognak a kenyai üzleti körök, mivel a kenyai exportra új – azaz magasabb – vámtarifák várnak Európában. A gazdasági partnerségi megállapodás feltételei – számos más afrikai országgal ellentétben – nem jöttek létre ésszerű időn belül, az EU-piachoz való vám- és kvótamentes hozzáférést lehetővé tevő ideiglenes egyezményeket is elpuskázták Kelet-Afrikában, így tehát Kenyában is. Pedig az ilyen jellegű tárgyalások két más nagy afrikai térség, Nyugat- és Dél-Afrika esetében időben befejeződtek, így ezek a régiók és Európa meg is tudott állapodni a kedvezmények érvényre juttatásában. Most nyilvánosságra hozták, hogy Kenya számára milyen hatásokkal jár a szabad piaci hozzáférés elvesztése. Az EU-ban tavaly értékesített több mint egymilliárd eurónyi termék nagy részét növények, élelmiszerek, dohánycikkek tették ki. A leginkább érintett portékák között szerepel a vágott virág, a feldolgozott zöldség és gyümölcs, a hal, az ananász, a gyümölcslé. A legnagyobb vesztes az a több ezer ember lehet, aki a termékeket előállító kertészetekben most elveszítheti munkáját. Egyelőre azt lehet csak biztosan tudni, hogy Kenya – és persze a Kelet-afrikai Közösség – hajlandó újra tárgyalóasztalhoz ülni, az pedig nyílt titok, hogy ha Brüsszel, illetve a Kelet-Afrikai Közösség a gazdasági partnerségi megállapodás tekintetében mégis egyről a kettőre jut, akkor az Európai Bizottság ismét megadja a szabad piaci hozzáférést Kenya exportcikkeire. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez