2003 és 2006 között Katanga északi részén egy mai-mai törzsbeli hadúr, Kyungu Mutanga tartotta rettegésben a helyieket. Gedeon – ez volt a vezér harci neve – illegális bányákat üzemeltetett, és aki e tevékenységében zavarta, azzal kegyetlenül leszámolt. 2006-ban a hadsereg megtámadta Gedeon főhadiszállását és sikerült magát a vezért is letartóztatni. Bíróság elé került és hosszú börtönbüntetést kapott. De Gedeon 2011-ben megszökött a lubumbashi börtönből és azóta bottal ütik a nyomát. Pontosabban: nagyon sok mindent lehet tudni róla. Például azt, hogy visszatért régi tevékenységi területére, az Upemba nemzeti parkba. A helyiek gyakran látják, akárcsak embereit, akik ismét egyenruhát viselnek és terepjárókon közlekednek. A hadsereg időnként megpróbál rajtuk ütni, de csak fegyvereket és egyéb felszereléseket találnak, a milicisták a katonák érkezése előtt mindig időben meglépnek. Találtak rádió adóvevőket is, amelyek ugyanazokra a frekvenciákra voltak állítva, mint a kongói hadsereg kommunikációs eszközei. Mindezek alapján a helyzet ismerői szerint Gedeonnak cinkosai vannak a hadseregben és a helyi rendőri erőknél. E nélkül elképzelhetetlen lenne, hogy egy ilyen közismert és komoly erőkkel operáló hadúr és illegális bányaművelő, még mindig szabad lábon legyen…
A rejtőzködés kongói királya
A Kongói DK-ban három éve eredménytelenül üldözik a börtönből szökött hadurat.
(Visited 1 times, 1 visits today)