Sultan Ould Bady az AFP-nek nyilatkozva közölte: a Mujao három fegyveres csoportja közösen hajtotta végre a támadást a nigeri ENSZ katonák ellen. „Az iszlám ellenségeinek nem kegyelmezünk, amíg itt vannak, nem lesz béke” – közölte Bady, akiről köztudott, hogy az al-Kaidához kötődő Mujao szélsőséges fegyveres szervezethez tartozik. Bady a korábbi aknatámadásokért is vállalta a felelősséget a Mujao nevében. Október harmadikán Menakából Asongóba tartott az ENSZ erők, nigeri katonákból álló, utánpótlást szállító konvoja. A járműveket egyszerre három irányból támadták meg a motorkerékpáron érkező dzsihadisták és a kilenc nigeri katonával végeztek. Ez volt az utóbbi időszak legvéresebb támadása az ENSZ csapatok ellen Maliban. Az elmúlt hónapokban főleg aknatámadások érték a nemzetközi erők konvojait. Most először került sor nyílt fegyveres támadásra. Ez több, mint nyugtalanító, hiszen eddig azt hangoztatták a nemzetközi erők, hogy a dzsihadisták visszaszorulóban vannak és csak terrorista akciókra képesek. Ez viszont szinte háborús hadművelet volt. Ráadásul motorkerékpáron érkeztek a végrehajtók. Ez azért érdekes, mert egy hete a nemzetközi erők a mali hatóságokkal együtt minden motorkerékpár nyilvántartásba vételét ígérték. A dzsihadisták félelmetes hatékonyságukat a gyorsaságnak is köszönhetik, vagyis annak hogy motorkerékpáron közlekednek. A jelek szerint a fokozott hatósági motorbicikli kontroll egyelőre eredménytelen…
Amíg az iszlám ellenségei itt vannak, nem lesz béke!
Az al-Kaidával kapcsolatban álló mali iszlamista szervezet vállalta a kilenc ENSZ katona megölését.
(Visited 1 times, 1 visits today)