Füst lepte el Queensland egy részét

Queensland tartomány délkeleti részét füst borította el a közeli Stradbroke szigeten égő tüzek miatt – írja a news.com.au.

 

A Meteorológiai Intézet szakértője, Jonty Hall elmondta, hogy holnapra már valószínűleg elkezd eloszlani a füst és már reggel jelentős javulást várhatnak a helyiek.

“Holnap megváltozik a szélirány és esni is fog, ami pedig megfogja a füst molekulákat” – mondta el.

Alan Muxworthy, a Queensland-i Brisbane Mentőszolgálat vezetője szerint az embereknek a józan eszüket kell használniuk az ilyen helyzetekben, zárni kell az ajtókat, ablakokat és bekapcsolni a különböző ventillátorokat és légkondícionállókat.
“Fontos, hogy ne az történjen, hogy az emberek bezárkóznak a lakásba, ahol olyan meleg lesz, hogy a végén hőgutát kapnak. Ha megfelelő berendezések állnak a rendelkezésünkre, akkor azokat használva zárjuk csak be az ablakokat” – mondta el Muxworthy.

340585-52f7abd2-75dc-11e3-ae56-4ce697eaa265Eddig összesen két riasztás történt a füst miatt, de mindkét esetben már meglévő légzőszervi problémával rendelkeztek. Akik ilyen betegségekkel rendelkeznek azoknak azt ajánlják, hogy a gyógyszereket tartsák közel magukhoz, ha pedig úgy érzik, vészhelyzetben vannak, hívják a 000-ás számot.

A füst a légi közlekedést is érintette, azonban csak késéseket okozott, illetve néhány esetben töröltek csak járatokat.

Egy közleményben elmondták, hogy sok füstre kell számítani a napokban, de a tüzek sem emberéleteket, sem lakóházakat nem veszélyeztetnek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez