Februárban Léonce Ngendakumana, a Szövetség a Demokratikus Változásért párt (ADC) elnöke levelet írt Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak. Ebben az állt, hogy a Pierre Nkurunziza burundi elnök olyan politikát folytat, amelynek tragikus vége lehet. Diktatórikus módszerekkel felszámolja a valódi politikai ellenzéket, ebből olyan helyzet alakulhat ki, amilyen 1994-ben Ruandában elképesztő méretű erőszakhoz vezetett. Röviden ez állt a levélben. Az ügyészség szerint a levél hamis vádakat tartalmaz és ezért most egy bujumburai bíróság egy év fegyházra ítélte az ellenzékit. Aki fellebbezett és egyelőre még szabad lábon van. Léonce Ngendakumana elmondta, hogy politikai leszámolás áldozata, mivel ő volt eddig az egyetlen igazi ellenzéki. Papíron van a parlamentben három ellenzéki párt, de ezek élén de facto kormánypártiak állnak. Az MSD mozgalom vezetője emigrációba kényszerült és most őt börtönbe fogja dugni a hatalom. Így a jövő évi választásokon simán nyerhet a kormányzópárt és Nkurunziza, elnök, aki az alkotmány korlátozásának megkerülésével, harmadszor is indul majd az államfői posztért. A burundi kormány visszautasította Ngendakumana állításait, mondván, „… az ítéletet független bíróság hozta meg”. Burundit élesen bírálta nem rég Obama amerikai elnök. Ennek annyi hatása lett, hogy egy súlyosan beteg emberi jogi aktivistát, aki vizsgálati fogságban volt, ideiglenesen szabad lábra helyeztek.
Az ENSZ-hez fordult – egy év börtönt kapott
Burundiban elítélték az egyik legismertebb ellenzéki vezetőt.
(Visited 1 times, 1 visits today)