Ross Bolleter zenész, művész kizárólag régi, tönkrement zongorákkal dolgozik. A hangszereket Perthből szedte össze, 16 darabot melyek a pusztulás valamelyik fokán állnak. Kezdetben ezeket egy Yorkban élő barátja birtokán állította ki, mely száz kilométerre van Perthtől. Azóta növekedett a gyűjtemény és mára 35 darabból áll. Ezeket tulajdonképpen az erdős-bokros területekre állította ki, melyekhez nem nyúlt, csupán az idő dolgozik rajtuk. A billentyűk némelyike még ad ki hangot, de élvezhetetlen, mások csak kattognak, vagy még azt sem. Néha túrázók megtalálják a “temetőt”, és volt példa arra is, hogy megpróbálták behangolni, kicsit játszani is rajta. Azonban semmi nem állítja meg az egykoron büszke és nemes hangszereket abban, hogy szépen lassan visszatérve a természetbe, megszűnjenek létezni.
Bolleter maga buddhista és művészetével az elmúlással való szembenézést kívánja segíteni.
Képek forrása: abc.net.au