Az Artic Sunrise nevű hajó utolsó előzetesben tartott demonstrálóját is szabadon engedték Szentpéterváron, miután kifizették a busás óvadékot. Társai már az elmúlt hetekben megtették ezt a lépést.
Russel felesége, aki egy hete érkezett az országba, kitörő örömmel fogadta a hírt: “Én és a lányom egy lépéssel közelebb vagyunk, hogy újra Col karjaiban lehessünk. Annyira megkönnyebbültem, hogy a szerető és békés férfi, a férjem ismét szabadon van.”
Colint szeptemberben tartóztatták le, miután 29 társával együtt egy orosz olajfúrótorony ellen tüntettek. Hajójukat nemzetközi vizeken állították meg az orosz biztonsági erők és többek közt huliganizmus vádjával állították elő őket. Kezdetben kalózkodás is szóba került.
Az óvadék kétmillió rubel, azaz több mint 13 millió forint volt.
A Greenpeace ausztrál vezetősége is megnyugodott, mivel szerintük megalázó volt, hogy békésen tüntetőket nevetséges vádakkal ilyen sokáig tartsanak fogva. A környezetvédő szervezet azért tüntet az arktiszi kőolaj kitermelés ellen, mert a nem megfelelő technológia miatt könnyen szennyeződhet az eddig szinte érintet ősi környezet. A moszkvai ausztrál nagykövetség is segíti az aktivisták ügyét.