A magyar fiatalok közt is egyre gyakrabban használt szó története Kr. u. 2002-ig nyúlik vissza, amikor egy ausztrál fórumon először írták le. Egy fiatalember egy barátja születésnapi buliján eléggé ittasan elesett és lefényképezte az arcát, azaz egy selfie-t készített magáról. Azóta a legtöbb híresség, sőt politikus, de még maga Ferenc pápa is készített magáról ilyen fotót. Az Oxford szótárak webes oldala szerint idén 17000 százalékkal többször használták a szót interneten, mint tavaly.
Időközben megjelentek a szó “mutációi” is, melyek talán ismerősek lehetnek facebookon látott képekről: welfie (workout selfie, azaz edzés közbeni, izmos testet ábrázoló selfie), legsie (kinyújtott lábat ábrázoló selfie) stb.
Tisztelegjünk tehát a 2013-as év szava előtt és nézzünk pár emlékezetes selfiet!
Ő az első “hivatalos” selfie, 2002-ből:
Az első “nem hivatalos” talán Robert Cornelius, 1839-es dagerrotípiája:
A következő kettő sem mai selfie:
Ezen a híres fotón Neil Armstrong szerepel, de gyakorlatilag a fényképet készítő Buzz Aldrin is látható a sisak visszaverődésén, szóval ez inkább az ő selfie-je:
A méltány népszerű Ferenc pápa sem zárkózik el a fotózástól:
Ezen selfie értelmezése pár másodpercet igényel:
Beyoncé meglepte egyik rajongóját, miközben a lány magáról csinált egy selfiet:
Nem mindenki érti, miért kell telefonnal a tükörbe mosolyogni:
Eminem és Mona Lisa:
Hogyan dobjunk fel egy selfiet bajuszos bácsi módra:
Hillary Clinton és Merly Streep selfie:
Miért és hogyan?:
Valaki másként értelmezte azt, hogy telefonnal készítsünk képet:
A festmény másképpen értelmezve:
A büszke apuka:
Valaki megtalálta a rejtett kamerát:
És az utolsó kép, amelyen egy nagyon izmos Jézusra hasonlító fiatalembert láthatunk, aki a vizet valószínűleg proteinitallá változtatná.