Az ellenzék terve egyelőre csak Sydney belvárosára lenne érvényes, így ezekben a zónákban hajnali egy óráig lehetne beengedni a vendégeket. Továbbá hajnali háromig szolgálhatnák ki a már ott tartózkodókat és este 10 után nem is lehetne olyan italokat árulni, amelyeknek az alkoholtartalma meghalad egy bizonyos határt.
Az ellenzék helyi vezetője John Robertson elmondta, hogy a szigorítások elsődleges célja az agresszió visszaszorítása.
“A lényeg, hogy kevesebb verekedés legyen ezeken a helyeken” – mondta el. – “Egyre nagyobb probléma az, hogy az emberek alkoholos befolyásoltság alatt erőszakos cselekményeket követnek el. Mint szülő állandóan aggódnom kell péntek és szombat esténként. Fontos, hogy valóban jó irányba tereljük a fiatalokat.
Arra a kérdésre, hogy valóban ilyen intézkedések kellenek-e a probléma megoldásához, azt válaszolta, hogy Newcastle-ben már bizonyított a módszer, ott 30%-al sikerült visszaszorítani az italozással kapcsolatos erőszakos cselekmények számát. A terv további része, hogy fokozottabb rendőri jelenlétet vezetnek be a problémás környékeken és a tömegközlekedési eszközök is gyakrabban járnának.