Könnyek között búcsúzott a volt miniszterelnök

Ausztrália korábbi miniszterelnöke, Kevin Rudd bejelentette visszavonulását a politikából.

A Munkáspárt színeiben kétszer volt az ország kormányfője Kevin Rudd, aki a mai napon jelentette be, hogy politikai karrierjét befejezi. Mindezt egy megható beszédben közölte, mely közben maga is elérzékenyült.

Julia Gillard nyári lemondása után ő vette át a miniszterelnöki pozíciót, amelyet szeptember 7-ig töltött be, amikor a választásokon alulmaradt a Tony Abbott vezette koalícióval szemben. A döntése mögött magánéleti okok állnak, a beszédében őszintén és egyenesen megmondta, hogy számára a “család az első… és hosszas közös önvizsgálat után” találták a legjobb lépésnek, ha felhagy a politizálással.

Az 56 éves Rudd sok sikert és kitartást kívánt utódjának, Abbottnak, hiszen maga is tudja, mennyire nehéz munka az övék. Abbott szerint “egy nagy és fontos szereplője” hagyja el az ausztrál politikát.

A jövőben a volt miniszterelnök az őslakosok problémáival szeretne foglalkozni, de a nemzetközi életben is aktív lesz, többek között a klímaváltozásra is fordítana energiát.

2007-ben választották először a kormány élére, kezdetben nagyon népszerű volt, de a széndioxid kvótákkal kapcsolatos, sok port kavart szabályozása, valamint a felfelé ívelő bányaiparra kivetett különadó miatt Julia Gillard vette át a helyét. 2013 nyarán viszont ő ült ismét a miniszterelnöki székbe, mivel utódja népszerűsége is csökkent. Népszerűsége mindig magasabb volt, mint Munkáspárté.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez