Az élet bölcsője: Ausztrália (?)

A földi élet legkorábbi nyomait rejtheti a nyugat-ausztráliai Pilbara nevű régió – állítják ausztrál szakemberek, akik szerint a mostani felfedezés olyan áttörést jelenthet, amely segíthet a kutatóknak a Naprendszer jobb megértésében.


 

A nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport komplex mikrobiális ökoszisztéma nyomaira bukkant a régió majdnem 3,5 milliárd éves, jó állapotú üledékes kőzeteiben. A Nyugat-ausztráliai Egyetem kutatójaként dolgozó David Wacey szerint a mikrobiális interakció által formált üledékszerkezetekre a pilbarai Dresser-formációban bukkantak rá.

“Ezek lehetnek a földi élet legkorábbi bizonyítékai”. Magukat a sejteket már nem, de a maradványukat jelentő széntartalmú anyagokat azonban még látni lehet – mondta a szakember.

Wacey szerint az eredmények új betekintést engednek a mikrobák hajdani életébe. “Amíg a mikrobák éltek, kölcsönhatásban álltak az élőhelyükként szolgáló üledékkel és apró közösségeket hoztak létre, ahol aztán mindannyian egymás segítségére voltak abban, hogy túléljék az akkori rendkívül durva környezeti feltételeket.”

A nyugat-ausztráliai Pilbara régió ideális kutatási területet jelent, az ottani kőzetek ugyanis hihetetlenül sokáig, rendkívül stabil környezetben voltak. Valószínűleg ezek a Föld legrégebbi, jó állapotban fennmaradt üledékes kőzetei – hangoztatta a kutató.  

A szakember szerint a kutatócsoport eredményei hasznosak lehetnek az űrkutatás számára is. “A marsjárók is a mikrobiális életformák kifejlődését lehetővé tévő feltételek után kutatnak odafent” – mondta, hozzátéve, hogy, amennyiben a most felfedezett mikrobák valóban a kezdeti időkből származnak, akkor a jelenlegi marsi környezethez nagyon hasonló feltételek közt élhettek. 

Wacey szerint a Marsról származó mintákat a jövőben a Pilbarában begyűjtöttekhez hasonló módon lehetne vizsgálni –  adta hírül az ABC News.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez