Novemberben ismét egy hónapon át növesztik önkéntesek a Movember Hungary kampány védjegyeként szolgáló, különböző formájú és hosszúságú bajszokat, ezzel is felhívva a figyelmet a betegség megelőzésére, a férfiak egészségének fontosságára – hangzott el a kampányt elindító sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
A mozgalom Facebook-oldalán urológus és dietetikus szakemberek adnak tájékoztatást, a hónap végén Bajuszpartival ünneplik meg a mozgalmat.
Több szervezet, étterem, szórakozóhely, valamint médiatámogató is csatlakozik a kampányhoz és szervez adománygyűjtési akciókat, illetve promóciót a Movember számára.
Egész hónapban fogyasztható lesz az úgynevezett Movember-koktél, amelynek bevételéből a résztvevők koktélonként 390 forinttal támogatják a mozgalmat – mondta el Tenner Benjamin főszervező.
A kampányt idén is több híresség támogatja, így Kammerer Zoltán és Storcz Botond olimpiai bajnok kajakozók, Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere, illetve Harsányi Levente műsorvezető.
A befolyt összeget idén a Magyar Onkológiai Intézetnek ajánlják fel, hogy a kórház olyan orvosi műszert tudjon vásárolni, amellyel a prosztataműtét után felügyelni lehet a betegek egészségi állapotát.
Magyarországon évente háromezer új beteget regisztrálnak. A betegeknek csak fele gyógyítható: ötven százalékuknál menthetetlen stádiumban ismerik fel a prosztatarákot, így esetükben már csak a fájdalomcsillapításra marad lehetőség – mondta el Böde Imre onkológus. A prosztatarák a magyar férfiaknál a második leggyakoribb betegség, sőt a lakosság egészét nézve is a harmadik leggyakoribb – tette hozzá a szakember.
A korábbi években a kampányból befolyó összeggel egyebek között a Mentsük meg a férfiakat! mozgalmat és a Magyar Rákellenes Ligát támogatták.
Az Ausztráliából indult Movember mozgalom célja felhívni a férfiak figyelmét arra, hogy ne hanyagolják el saját egészségüket, és rendszeresen vegyenek részt a szűrővizsgálatokon. A mozgalomhoz csatlakozók egy teljes hónapra félreteszik a borotvát, és megnövesztik arcszőrzetüket: a bajusz egyfajta „kitűző”, amelyet büszkén visel gazdája éppúgy, ahogy a mellrákellenes kampány támogatói a rózsaszín szalagot hordják.