Érvényesül a nagy szomszéd akarata?

Leshotóban mégis lesz előrehozott választás, legalábbis ezt ígérik a szembenálló felek.

 A dél-afirkai alelnök, Cyril Ramaphosa jelentette be, hogy Leshotóban 2015 februárjában előrehozott választások lesznek. Ramaphosa közvetítőként tárgyalt a kormány és az ellenzék képviselőivel. A megbeszélések után Tom Thabane kormányfővel együtt tartott sajtóértekezletet. De csak Ramaphosa beszélt, a leshotói kormányfő némán ült mellette és kifejezéstelen arccal nézett maga elé. Ez nem sok jót sejtet. Ramaphosa már Maseruban, a leshotói fővárosban volt, amikor a hadsereg egyik egysége megtámadta a kormányfő kabinetfőnökének villáját. Az épületet a rendőrség védi, a két fegyveres testület tagjai között heves lövöldözés robbant ki. Nem ez volt az első hasonló összecsapás, a rendőrség a kormányfőt támogatja, akit a hadsereg szeretett volna elmozdítani. Augusztus 30-án a katonák puccsot kíséreltek meg, de csak ideiglenes sikerrel jártak. A hatalom, legalábbis névleg, visszakerült a kormányfőhöz, aki a lázadás idején Dél-Afrikában talált menedéket. Azóta Dél-Afrika és a térség többi országa a békés rendezést szorgalmazza, és ők javasoltak előrehozott választásokat. Ezt egyszer már elfogadták a leshotói szembenálló felek, de aztán újra kitört a háborúskodás a kormányfő hívei és ellenfelei között. Most újra érvényesülni látszik Dél-Afrika akarata, a felek kénytelen-kelletlen belemennek a választokba. De februárig még sok minden történhet. Leshoto enklávéként ékelődik egyetlen szomszédja, Dél-Afrika területébe. E földrajzi fekvésnek politikai következményei is vannak az 1,8 milliós kis országra nézve. Dél-Afrika természetesen nem nézi tétlenül, hogy szomszédja káoszba süllyed. De Pretoria egyelőre még bízik a legrosszabb, a kívülről, fegyverrel kierőszakolt béketeremtés elkerülésében.   

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez