Srí Lankában 2009-ben ért véget az 1983 óta tartó polgárháború, aminek következtében érthető módon rengetegen menekültek Ausztráliába. Azonban az elmúlt négy év során főleg a korábban felkelő tamilok közül továbbra is sokan úgy vélik, számukra az a legjobb, ha a biztonságot ígérő gazdag országba menekülnek.
Az ABC ausztrál hírügynökség kapcsolatba lépett két srí lankai tamillal, Muralival, aki elmondása szerint tavaly ajánlatot kapott arra egy embercsempésztől, hogy 3000 dollár fejében eljuthasson egy bárkán a szigetországba. Vállalta az utat, melyet nyolcvanan egy kis halászhajón tették volna meg, azonban csak a Karácsony-szigetekig jutottak, onnan viszont visszaküldték hazájába. Őt otthonában automatikusan úgy kezelik, hogy a korábbi lázadó Tamil Tigrisek támogatója, így sok hátránytól szenved.
Ma Murali úgy véli, hogy az ausztrál törvények szigorítása egyáltalán nem fog elrettentő erővel hatni honfitársaira.
“Hallottuk, hogy az embereket Pápua Új-Guineába szállítják… Nekem az is jó, ott is szívesebben vagyok, mint Srí Lankán.” – fejtette ki Murali.
Krishnan, egy másik tamil 8000 dollárért adta el az üzletét, csak hogy legyen pénze az embercsempészeknek. Ő is tudja, hogy nehéz út vár rá de vállalja a kockázatot.
Ausztrália szinte a mennyországgal azonos a menekültek szemében, ahol biztonságban élhetnek egy méltányos életet. Annyira vágynak ezekre a tamilok, hogy szinte figyelembe sem veszik a realitásokat, méghozzá hogy a jogi keretek miatt nem fogják befogadni őket, vagy hogy nagy eséllyel a tengerbe vesznek.