Mint ismeretes, a hétvégi szövetségi választásokon megbukott a Kevin Rudd vezette Munkáspárt és az eddig ellenzékiként politizáló Tony Abbot által vezetett koalíciós kormány alakul. Elemzők szerint elődjéhez képest kisebb hangsúlyt fog fektetni a külpolitikára, de a kereskedelem, nemzetközi segélyezés és természetesen a menekültek kérdése továbbra is a csendes-óceániai térséggel fenntartandó jó kapcsolatokra fogja ösztönözni. Egy korábbi interjúban jelezte Abbott, hogy megválasztása esetén Indonéziába, Kínába, Japánba és Dél-Koreába látogatna el első külföldi útjai során, és csak ezeket követően Washingtonba és Londonba. Időközben már be is jelentette a koalíció, hogy csökkentik a segélyezésre szánt összegeket, így 4,5 milliárd dollárt spórolnának négy év alatt.
Indonézia
Jakarta az egyik legfontosabb partner volt eddig is Ausztráliának és a korábbi jelzések alapján ez a következő években sem fog változni. Egyrészt a közelség, másrészt a szoros kereskedelmi kapcsolatok, harmadrészt természetesen a menekültek kérdése az a három terület, amelyre a kooperáció épülni fog. Indonéz részről üdvözölték, hogy országok lesz az új kormányfő első külföldi állomása. A menekültek és a lefaragott segélyek ügyében egyelőre hivatalos szinteken még nem nyilatkoztak, utóbbi azonban érzékenyen fogja érinteni az országot.
Kína
Szakértők szerint Abbott kevésbé ismert politikus Kínában, de sikerét nagy érdeklődéssel követték. A hétvégén leváltott Rudd nem csak ismert, hanem kedvelt kormányfő is volt, többek között kínai nyelvtudása miatt. További elemzések szerint pedig nem kell különösebb változásokra számítani, hiszen Peking és Canberra kölcsönösen függő kapcsolatban áll egymással, mely fenntartása, fejlesztése és elmélyítése közös érdek.
A többi térségbeli ország
Természetesen Pápua Új-Guinea, a Fidzsi-szigetek és Új-Zéland is üdvözletét küldte az új miniszterelnöknek. Fidzsi reményét fejezte ki, hogy kapcsolataik normalizálódnak, ugyanis itt a következő éven rendezik meg 2006 óta az első demokratikus választásokat és ezzel a Canberra által kiszabott szankciók véget érhetnek.