Ezúttal a főváros, Maseru egyik elegáns villanegyedében volt lövöldözés. Itt lakik a kormányfő kabinetfőnöke, akinek a házát fegyveres rendőrök őrzik. Szerdára virradóra mégis támadást indítottak a kabinetfőnök villája ellen. És nem ismeretlen fegyveresek, hanem a leshotói hadsereg katonái. Nem ez az első összecsapás a két fegyveres testület között. Az ellenségeskedés alapja, hogy a rendőrség a jelenlegi kormányfő Tom Thabane mellett áll, míg a hadsereg szeretné elmozdítani a miniszterelnököt. Erre augusztus harmincadikán már kísérlet tett, de a puccs csak ideiglenes sikerrel járt, a hatalom visszakerült a kormányfőhöz, legalábbis névlegesen. A véres hatalmi harc most a kormányfő bizalmasa elleni támadással folytatódott. A kabinetfőnöknek sikerült elmenekülnie. Később a dél-afrikai állami rádiónak azt nyilatkozta, hogy a katonák túszul akarták ejteni. A hadsereg és a rendőrség legújabb incidensére épp akkor került sor, amikor Maseruban tartózkodott Cyril Ramaphosa dél-afrikai alelnök. Ő közvetítene az ellenfelek között és megpróbálja rávenni őket arra, hogy békés úton rendezzék a vitákat, tartsanak előrehozott választásokat. Erre azonban kevés az esély, és sokan elkerülhetetlennek tartják a külső beavatkozást. Leshoto egyetlen közvetlen szomszédja Dél-Afrika, amelybe enklávéként illeszkedik az 1,8 milliós kis ország. A dél-afrikai államokat tömörítő közösség eddig csak fegyvertelen megfigyelőket küldött Leshotóba, de nem kizárt, hogy előbb-utóbb fegyveres béketeremtőkre is szükség lesz.
Rendőrség a hadsereg ellen
Leshotóban ismét rendőrök és katonák csaptak össze, a kis dél-afrikai országban továbbra is kaotikus állapotok uralkodnak.
(Visited 1 times, 1 visits today)