Kicsit puskázott a vitán Kevin Rudd

Kevin Rudd ausztrál miniszterelnök jól felkészült a vasárnap esti, a szeptemberi szövetségi választásokat megelőző vezetők vitájára: jegyzetekkel érkezett, melyeket aztán a vita közben fel is használt.


A mindkét párt által elfogadott szabályok azonban ezt nem tették volna lehetővé, ugyanis a szabályzat szerint csak egy toll és egy papír lehet a pulpituson a vita közben, semmilyen egyéb dokumentum használata nem megengedett.

A miniszterelnök elmondása szerint jóhiszeműen cselekedett, majd viccelődve hozzátette: “korlátozott számú jegyzetet tudsz a tenyeredre írni”. Rudd azt nyilatkozta, hogy nem volt tudomása arról, hogy a feljegyzések használata nem megengedett. “Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy nem lehet nálam jegyzet a vitán, akkor megértem, akkor rendben van” – mondta a miniszterelnök.

Az ellenzék vezetője, Tony Abbott szerint azonban nem az volt a legfőbb probléma, hogy jegyzetek voltak a miniszterelnöknél: sokkal inkább az, hogy azokat a feljegyzéseket nem is lett volna érdemes felolvasnia.

A szövetségi választásokat szeptember 7-én tartják Ausztráliában. A vasárnap esti vita volt az első – és nagy valószínűséggel az egyetlen – olyan összecsapás a választások előtt, ahol a felek szemtől szemben vitatkoztak egymással.

Kitekintő

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez