A gyakorlatban két AV-8B Harrier típusú vadászgép vett részt, melyek egy, a korallzátonyhoz közeli szigeten végezték volna el a támadást. Az akciót meg kellett szakítani, a gépeknek állítólag kevés volt az üzemanyaguk és leszállni pedig nem tudtak volna a bombákkal együtt. A gépek minél távolabb próbálták kiengedni a bombákat a koralloktól, hogy csak minimális károkat okozzanak. Szerencsére a robbaneszközök nem voltak élesítve, ezért fel sem robbanhattak volna. A bombák egyenként 226 kilósak voltak és a becslések szerint 50-60 mélyre is merülhettek, ám a haditengerészet kiemelte: a bombák semmilyen veszélyt nem jelenthetnek az arra járó hajókra.
A queenslandi természetvédőket természetesen felháborította az esemény, már magát a tényt, hogy engedélyezték az amerikai haditengerészetnek az akciót, elfogadhatatlannak tartják.
A Nagy-korallzátony 1981 óta szerepel az UNESCO világörökség-listáján. Hozzávetőlegesen 345 ezer négyzetkilométernyi területe az ausztrál partok mentén terül el, és 3000 zátonyával a világ legnagyobb koralltelepét alkotja.